Lajos Mari: look at that- az első rakott krumpli(m) :))) a real success!!! ;)
February 19, 2012 | 07:02 AM |
1 note
February 18, 2012 | 04:35 PM |
"vakok közt a süket is félszemű” by para- kovács"
February 18, 2012 | 04:33 PM |
1 note
Gondol, gondol, gondol…
March 28, 2011 | 02:13 PM |
DOBOZOK 3.
És akkor a dobozok.
Szóval történt, :), hogy ismét új társasházi közösségbe kerültem, úgy egy éve. Aki Budapesten él, tudja, hogy a pincerekeszek, tárolók itt bizony komoly értéket képviselnek. A tulajdonostól megtudtam, hogy bár a pincerekesz viszonylag fullon van, de a karton dobozaimat nyugodtan tegyem a nagy, szabad részre, az ugyanis egy közel 90 éves öreg hölgyé, aki nem hogy nem használja, nem is nagyon lép ki a lakásból. Nos, jó. Megtettem. Letettem. És már aznap este jött egy “aktív” lakó (biztos ismeritek az aktív lakót, aki intéz, figyel, tesz-vesz, rád szól, kösd be a szemeteszsák fülét, nyomd be jobban a kapuajtót, ne lépj a fűre, miegymás). Szóval Aktív Lakó szólt, hogy az ottan nem leszen jó helyen, szállíttassam el. Én viszont nem szállíttattam, mert feketeöves költözőként tudtam, hej jó szolgálatot tehetnek még valamikor. A dobozok árván ácsorogtak vagy fél évet a senki által nem használt pincében. Mígnem egy verőfényes tavaszi napon érkezett egy levél, - gondolom, Aktív Lakó hathatós közreműködésével-, hogy legyek már akkor kedves őket eltávolítani, mert a néninek kell a hely. Én akkor már elhatároztam, hogy elintézem a dobozokat hétvégén. De ők nem vártak addig. Neeeem. Sokkal mókásabb dolgot találtak ki.
Egy amúgy sem különösebben jól sikerült nap végén, amikor hazaértem a házba, a gyermeket magammal cibálva érkeztem meg a házba. Ahogy baktattam fel a lépcsőn, egyszerre csak szembetűnt, hogy a dobozok közül néhány szemrevaló darab ott figyel a lábtörlőmön, mintegy mementóként, hogy micsoda rettenetes alak is vagyok, aki nem képes a nyomorult dobozait…
szóval tyúkszarper. Kipakoltam a dobozokat. A hely persze azóta is üresen áll. (bár ez nyilván senkinek nem is volt kérdés :)
És az évek során lassan megtanulok nevetni mindezen, hogy
1. ne kapjak agyvérzést
2. a görcseimet eleresztve megtanuljam nem bevonzani ezeket a szituációkat. Ámen.
Hát így. Budapest fustrations. Budapest, Te csodás. Budapest, így szeretünk.
March 28, 2011 | 03:18 AM |
DOBOZOK 2.
Nem egészen egy percen belül repült felém a pofon..
A második markáns eset a gyermek első karácsonya előtt esett meg. És ismét egy bevásárlóközpont, ezúttal a WestEnd előtt. (Hm, elgondolkodtató. Is there anything to do with those shopping malls?) December 1. volt, napsütéses téli nap. Leparkoltunk a nővérkémmel az amúgy teljesen zavaros WestEnd parkolóban egy tökéletesen szabályos helyen. Elindultunk ajándék bögréket nézni az akkor 7 hónapos csemetével egyetemben. A történethez az is hozzátartozik, hogy az autóm még a gyermekemnél is frissebb volt, nem egészen fél éves. Szóval elmentünk vásárolni, és kerültek is karácsonyi bögrék, ahogy kell. A kocsihoz visszafelé menet láttunk egy vérző lábú galambot, (akár rossz ómennek is felfoghattuk volna, de nem, mi azon gondolkodtunk, vajon kihívjunk- e állatvédőket a megmentésére) majd a következő pillanatban azt láttuk, hogy valaki az autó ablaktörlőjét feszegeti le a helyéről. Mi bolondok, nem a rendőrséget hívtuk, hanem magunk léptünk oda. Ha sejtettük volna…
Egy tagbaszakadt nagy ember őrjöngött ott, hogy ő nem tud tőlünk kiállni, és darabokra szedi az autónkat. Leparkoltuk a babakocsit az autó háta mögött, majd megpróbáltuk megértetni vele, hogy ő parkolt szabálytalanul, ezért nem tudott kiállni. Őt ez nem különösebben érdekelte, immáron az anyósával együtt őrjöngött. (Menet közben feltűnt, hogy az ő autójukban egy megrettent szemű kis nő ült. Ő lehetett a férfi felesége. Valószínűleg ő már ismerte az ura vehemenciáját.)
Én persze hatalmas egómmal odaálltam elé, és kiabáltam vele, hogy hagyja abba. Látta, hogy rémült vagyok. Megnyugtatott, hogy neki is ugyanekkora gyermeke van, mint az enyém és hogy nem fog bántani. Nem egészen egy percen belül repült felém a pofon…
Mondom, marha nagy, tagbaszakadt ember volt. Nem kicsit ütött, amikor ütött. Miközben az anyósa húzta a hajamat. (Hadd utaljak vissza: az egész onnan indult, hogy nem tudtak kiparkolni). Amikor ütöttek egészen fura elmeállapotba kerültem. Azon járt az agyam, vajon jogos- e, hogy ütnek. Nyilván ez elég morbidul hangzik, de abban a csőlátásos, fura szituációban hirtelen ez merült fel bennem. Ugyanis az egész ütlegelés idegen volt számomra, mert a családunkban ilyennel nem volt szerencsém találkozni.
Rövidre zárva: a pofonokból a nővéremnek is jutott, és pár percig eltartott, míg az ütlegelést megelégelve ezek ketten menekülőre fogták. Délután 1 óra volt. Sokan ácsorogtak, nézelődtek a parkolóban, de senki nem lépett közbe. Viszont a taxisok azt már nem nézték tétlenül, hogy a drága emberek elhajtsanak. Feltartóztatták őket, míg a rendőrség (a tér sarkán lévő rendőrőrsről) ki nem érkezett. Én zokogtam, a nővérem higgadtan tápászkodott fel a földről. A gyerek szerencsére a kocsi mögül nem látott semmit.
Aztán rendőrőrs, kihallgatás, látlelet, bíróság. Mert ők nem tudtak kiparkolni…
March 27, 2011 | 03:39 PM |
DOBOZOK 1.
Én mindig mondom, hogy Budapesten élnek az országban a legkoncentráltabban a bolondok. Bolondok alatt nem az elmeháborodottakat értem, hanem mindazokat, akiket a városi lét, a felgyorsult napok, a stressz, a pénzért való hajsza, a boldogtalanság, vagy épp a szeretetlenség olyan frusztrálttá tesz, amitől hihetetlen indokolatlan tettekre képesek. És hát elárulom: van szerencsém vonzani őket.
Lassan 10 éve élek ebben a csodálatos, frusztrált nagyvárosban, de már kb a 4. évben megtapasztaltam, mennyire furán is működnek egyesek. Persze, a fántásztikus múltam, keresztem (értsd: Való Világ) miatt már rögtön a villaszabadulásom után is rámuszultak furcsa, embernek álcázott lények, de későbbi, kispolgári életemben is kiszögellésként figyeltek némely utcasarkokon.
Most csak a legmarkánsabb példákat hadd citáljam mindazok számára, akik vannak olyan kedvesek, hogy érdeklődve (vagy érdeklődést színlelve) követik gondolatfolyamaimat.
Szóval az első markáns alkalom a terhességem idején, mintegy 5 éve esett meg. Már nagyterhes voltam, ami annyit tesz, hogy marha feltűnő módon hordtam egy hordó méretű pocakot a testem elülső felén. Történt is ekkor, hogy egy szép estén a Mammut nevű csodálatos bevásárlóközponba tartottunk. Itt köztudottan nem könnyű nem fizetős parkolóhelyet találni, de a két épület közt egy rendkívüli parkolóhely példányra lettünk figyelmesek. Én- pocakommal és annak tartalmával, miszerint gyerek- kiszálltam, és beálltam a parkolóhelyre gyalogosan foglalva azt, míg a férfi meg nem fordul, és oda nem érkezik. Történt is ekkor, hogy egy szimpatikus sötétzöld skoda gurult felém, majd látva, hogy foglalom a parkolóhelyet, csendesen rágurult … a lábamra. Akkor én -pocakommal és annak tartalmával, miszerint gyerek- hátraugrottam. És ő ismét rágurult a lábamra. Az van, hogy konkrétan nem akartam elhinni, hogy ez megtörténik. És a bájos sofőr még kicsit veszekedett is velem, hogy de én milyen alapon is foglalom ezt a helyet. Mindaddig veszekedett, míg a férfi meg nem érkezett. Akkor csendesen elsomfordált skodástul. Szimpatikusan. Akkor értettem meg először, hogy nőként a helyzetem nem rózsás. Még egy kicsit sem.
March 12, 2011 | 02:54 PM |
Úton 1.
Japán: az elpusztított ország
Földrengés, cunami, atomerőmű- tragédia. Amikor egy ilyen rettentő erejű és összetett tragédialáncolat történik, az ember elgondolkodik az események hátsó mondanivalóján.
Hiszen ez a sok(k) borzalom szinte azt súgja, mintha a Sors, -vagy hívjuk bármely felsőbb erőnek,- el akarná pusztítani ezt az országot, amely furcsa viselkedésű lakosságáról, extrém divatkultúrájáról és egy időben elsöprő gazdasági teljesítményéről volt híres. Mintha ez már a 2012 előkészülete volna- ha hiszünk a 2012 elméletében-, vagy akár már egy eleme az akkor várható változásnak. Hiszen- bár a japánok számára a földrengés korántsem ismeretlen fogalom-, de ilyen erejű és hatású rengéssel még nekik sem volt dolguk. Eleinte azt sem voltak képesek bemérni, hogy pontosan milyen erővel rázta meg az ország északi részét a földrengés.
Jelenleg az ország és a világ érthető módon a mentéssel van elfoglalva. Ahogy telnek az órák, a napok úgy nő majd exponenciálisan a veszteség is. Ugyanakkor a jelen események biztosan messzebbre mutatnak.
Egy ekkora horderejű katasztrófa a már megroppant gazdaságot még jobban le fogja lassítani, és a képeket elnézve- lehetnek ők mégoly dolgos népek- az újjáépítés sem lesz majd egy egyszerű menet. Olyan elképesztő felvételeket láttam, amelyeket azelőtt filmen sem. A cunami, amely égő házakat sodor hordalékként, vagy a robbanó atomerőmű (amely bennem kicsit felidézte a 2. világháború atombombáinak képeit). De a legmegrázóbb az a hír volt, miszerint eltűnt egy város fele lakossága. Ilyenkor, ebből a távolságból, - szerencsére tapasztalat híján- borzasztó nehéz elképzelni, mit élhetnek át azok az emberek, akik közvetlen érintettek a katasztrófa kapcsán. Az azonban biztos, hogy ez az eseményláncolat nem csak a jelen generáció, de az elkövetkezendő nemzedékek életét is meghatározza majd. És csak halkan adok hangot annak a kérdésemnek, félelmemnek, hogy a most kibocsátott sugárzó anyag vajon hány terhes nő születendő gyermekét, vagy már élő fiatalt visz majd halálba?
Ilyenkor nem lehet mást tenni: figyelni, hallgatni, és elgondolkodni, mit üzen a Föld, a Sors, a felsőbb erők? Talán, hogy nem jó úton járunk?
March 11, 2011 | 09:12 AM |
Békés, napsütötte péntek délutánt és hosszú hétvégét mindenkinek. :)
Hétvégén már tavasz van, lehet gyűjteni a dé vitamint.
March 11, 2011 | 03:16 AM |
1 note
Korán 3.
A Korán az iszlám elsődleges forrása és szent irata, az iszlám tantételei szerint Isten Mohamed prófétán keresztül kinyilatkoztatott szava, mely öröktől való.
Magyar szövegekben ritkábban előfordul a régies Qurán és Alkorán alakban is. Gyakran emlegetik al-Qur’ān al-Karīm (Kegyes Korán) szószerkezetben. A Korán az iszlám szent irata. Iszlám országokban általános, hogy az iskolai tanulmányok részét képezi a Korán betéve történő megtanulása. A Koránmagyarázat (tafszír) az arab irodalom, vallás és tudomány egyik legfontosabb ágazata.
March 10, 2011 | 03:33 PM |
Korán 2.
Valójában a ma hajnal még annál is zorallabb volt. A négyéves átjött hajnalok hajnalán, miszerint ő akkor most mellettem aludna. Erről minden gyakorló anyuka tudja, hogy isteni dolog: ott szuszog édesdeden, gyönyörűen, mint egy kis puttó,
DE
rugdos és a maga teljes 104 cm-vel (konfekció) képes tökéletesen ellehetetleníteni az alvást az amúgy hatalmas franciaágyon.
Ráadásul a négyévesre a bolond anyja elfelejtett pelust adni (mert éjszaka még visel- a szerk.), így a gyermek öt órakor azzal az örömmel teli hírrel ébresztett, miszerint: “Anya, tök bepisiltem. Tiszta víz a pizsamám.” Amolyan gondos anyaként letéptem róla az ázott neműt, és ő a mozdulat második eleménél már aludt.
DE
az eset az én szememből váratlanul kiverte az álmot 5 óra nulla öt perckor, minek következtében a rákövetkező uszkve másfél kincset érő alvás- órát azzal töltöttem, hogy a forgolódás mellett még marhaságokon is gondolkodtam. Ettől aztán zaklatottan ébredtem, és ma már 19.00-kor hullafáradt voltam.
Későn…
És most még az én kedvenc drága pszichológusom, Ranschburg Jenő is elhunyt, akit imádtam. Mindig úgy képzelem, amikor egy megoldandó, de megoldhatatlan helyzetbe keveredem a négyévessel (gyakorló anyák tudják, hogy ez gyakorta megesik), szóval ilyenkor mindig úgy képzelem, hogy odaültetem Ranschburg Jenőt a bal (avagy jobb-opcionális) vállamra, és ő halkan, kedvesen, a maga drága humorával mindig megsúgja, hogy mit is kell tenni.
De késő, mert elment.
